
A mai globális világban szükségszerű, hogy ne csak saját anyanyelvünkön legyünk képesek beszélni, hanem megértsük az angol vagy akár a német nyelvet is. Van, akinek a hivatásából fakadóan más európai nyelvet kell elsajátítania és vannak, akik vonzódnak a távol keleti nyelvekhez. Mivel a magyar nyelv szerkezetileg és nyelvtanilag is rendkívül más, mint a többi, ezért nagyon nehéz egy új nyelvet elkezdeni segítség nélkül. Arra keressük a választ, hogyan lehet legkönnyebben nyelvet tanulni?
Nyelvtanulás első lépése: A célnyelv hallgatása
Elsősorban érdemes hallgatni a célnyelvet. Ekkor a lényeg, hogy eleinte csak hozzászokik a füled a hangzáshoz, aztán felismersz hangokat, majd szavakat. Kifejezetten hasznos lehet ebből a célból zenét hallgatni az adott célnyelven, vagy hírműsorokat nézni. A legkézenfekvőbb, ha filmet, sorozatot nézünk eredeti nyelven, magyar felirattal. Így agyunk képes összekapcsolni az elhangzott szöveget, a magyar jelentésével. A hallott szöveg fontos része a nyelvtanulásnak, hiszen ebből tanulhatod meg a nyelv ritmusát, a szöveg helyes kiejtését. Ha van rá lehetőséged, beszélgess olyannal, vagy kérd meg, hogy meséljen neked valamiről, akinek az anyanyelve a te célnyelved.
Hogyan lehet könnyen nyelvet tanulni a célnyelv olvasásával?
Amikor a célnyelven olvasol, ez lehet egy érdeklődési körödben megírt blog, egy neked tetsző dal szövege, ami a célnyelven van, vagy akár egy mesekönyv is. Ilyenkor ügyelj arra, hogy hangosan olvasd el a szöveget. Ezáltal gyakorlod a megfelelő hangsúlyt és kiejtést.
Gyakorolj, tanulj minden nap! Hallgasd és olvasd a célnyelvet naponta. Fontos a napi rendszeresség. Jobb ha naponta gyakorolsz például fél órát, mint hetente 1-2-szer 1-2 órát.
Tehát a kérdésre, hogy hogyan lehet könnyen nyelvet tanulni, a célnyelv hallgatása és hangos olvasása a válasz. Jó ötlet, ha cetliket teszel ki a lakásban, autódban, vagy ha teheted a munkahelyeden a célnyelv szavaival. Ezek mellett viszont rendkívül fontos a nyelviskola.
Mit ad nekünk egy nyelviskola? Miért van rá szüksége mindenkinek?
Tegyük fel, hogy a hallott szöveg értését önállóan elvégeztük, a fentebb említett módszerekkel. Ha le kellene írnunk magunktól a hallott szöveget, vagy éppen felolvasnunk, akkor nagy bajban lennénk. Minden nyelvnek megvan a sajátos betűrendszere, kiejtési módja és fonetikája. Amik sikeres elsajátításához hozzáértő, tanári jelenlét szükséges, nem beszélve a helyes nyelvtani szabályok megismeréséről.
Természetesen vannak már hangoskönyvek és applikációk is, melyek képesek digitális formában tanítani minket. De ha elakadunk és nem értünk valamit, akkor nem tudunk segítségnyújtó választ kapni a kérdésünkre, egyetlen géptől sem. Ezért szükséges egy nyelviskola, valódi segítséget biztosító személyekkel. Tanácsaikkal is segíthetik, hogyan lehet legkönnyebben nyelvet tanulni.
A legfontosabb érv a nyelviskola mellett, hogy olyan oktatást kapunk, melynek a végén valódi, kézzelfogható eredménye van. Ez pedig nem más, mint egy sikeres vizsga utáni tanúsítvány a tanfolyam végén, amely hatalmas előrelépést jelenthet, egy megcélzott álláslehetőség elnyerésében.
Vélemény, hozzászólás?